Meguntuk az életet…?

Van valami olyan mondás egy írótól talán, hogy aki megunta Londont, az megunta az életét. Vagy valami hasonló. Most az életről alkotott általános véleményembe ne menjünk bele így második post gyanánt mert akkor senki nem olvasna ezután, de Londonból valóban sokam lett.

Amikor 2007-ben eljöttem Budapestről, elég sok dolog volt más. Szülőkkel éltem, nem volt munkám, nem igazán volt pénzem, nem volt semmi olyan az életemben amit úgy éreztem h én értem volna el magamtól (a felső polcot leszámítva), és leginkább semmi konkrét tervem nem volt a jövővel kapcsolatban. Ellenben volt egy nagyon szimpatikus hölgy ismerősöm, aki kiköltözött Angliába, én pedig annak reményében, hogy köztünk lehetne valami, utánajöttem, egy évvel utána. Persze ezt akkor nem mondtam neki (hogy nekem terveim lettek volna vele), és mire én kijöttem, addigra ő mar másik országban lakott. Azóta változtak is dolgok, meg nem is.

Akkor miért is akarok továbblépni Londonból? Amikor pár éve az akkori barátnőmmel való szakításon gondolkoztam, egy kedves barátom javasolta, hogy írjam fel egy papírra, mik azok amiket kedvelek a csajjal kapcsolatban, és mik azok a dolgok amiket nem. A kedvelem rész igen felületes és rövid lett (szép a mosolya stb.). A nem kedvelem rész viszont viszonylag hosszú és precíz. Londonnal is így érzek. Persze alapvetően negatív hozzáállásom van sok dologhoz és az agy is jellemzően így működik, de akkor is…az igazság az, hogy ha kb 9 év után nem érzem magam otthon Londonban, akkor valószínűleg sosem fogom.

Kedvelem Nem Kedvelem
Barátok. Nagy a város (ez persze befolyásolja az alábbiak egy részét).
Munkalehetőségek sokasága. Határozottan túl sok az ember.
A Temze. Túl hosszú ingázás.
Egyes parkok. Barátságtalan/normálatlan nyitvatartási idők.
Meetupok. Nincs normális étterem/kávézóválaszték ahol ki lehet ülni (az időjárás sem kedvez ennek).
 Standardizáció.* A metró. Régi, koszos, tömött, stb. Oxford Circus állomás önmagában elég néhány igen sötét gondolat ébresztéséhez…
A szakszervezetek – aki lakott Londonban, vagy környéken, tudja miről beszélek.
London koszos.

* standardizáció: ez elsősorban egy brit dolog mintsem londoni, de azért megemlítem mert az évek során nagyon megkedveltem. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberi agy szereti az ismerős dolgokat, és azokat keresi amíg meg nem tanulja másképp. A briteknél sok kis dolgot rendszeresítenek. Itt olyasmikre gondolok, mint pl minden mikrosütőn rajta van h milyen osztály, a C osztály az 700W, az E az 900W+ stb. Amikor Pesten voltam mostanság a neten kellett kikeressem az ősök mikrosütőjének a teljesítményét, mert nem volt ráírva rendesen sehol (grilles, úgyhogy 2500W-t ad le, de az a max, nem a mikró.); vagy olyasmik, mint a rendesen felfestett padkajelzések. Lehet tudni, hol lehet megállni, parkolni, stb, nem táblákat kell vadászni állandóan, amik a fene tudja hol vannak kihelyezve (és ellopva.) – kíváncsi leszek az ilyesmi rendszeresítés mennyire lesz meg a kiwiknél.

Mint mindenki láthatja a nyafik jó része szupernyafi, nem épp életbevágó problémák. Szóval vagy magam elől menekülök (biztos), vagy unatkozom (lehet). Persze mindegy, hogy hova menekülök magam elől, úgyis mindig ott leszek – a kaland kedvéért akár el is indulhatok.

Mostmár csak azon kell gondolkodjak, mi az ami kimaradt Londonból, és érdemes lenne. Parlamenti látogatás? Tea a Ritz-ben (vagy száz font…)? Még kitalálom. Van pár hetem.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *