Mentalitás

Több, egymástól független olvasó írta, h látják, h nem tetszenek nekem itt a dolgok. Szó mi szó, ez így van, de azért ez több részletből tevődik össze.

Volt egy érdekes beszélgetésem a munkatársakkal tegnap, ami rávilágít az itteni mentalitásra elég rendesen – erre nem akarom mondani h rossz, vagy jó, hanem hogy más. Valahonnan onnan indultunk el, hogy valaki panaszkodott, h sokat kell füvet nyírnia, és miközben az elején arról viccelkedtünk, h miért nem vesz vagy bérel pár kecskét vagy bárányt, viszonylag gyorsan oda jutottunk, hogy miért nem veszek én házat. Megpróbálok rámutatni pár dologra itt, ami szerintem sokaknak segíthet eldönteni, mennyire nekik való ez az ország, avagy sem. Kicsit zilált téma, de megpróbálom összefogni valahogy.

Azt már írtam, hogy IT-s vagyok egy banknál. Ez szerintem kb minden ember fejében az a párosítás, aki elvileg sokat dolgozik, és viszonylag jól keres. Itt ez nem teljesen így van, bár az anyagiakkal nincs gond. Az iroda du 4 körül üresedik, pénteken már 3kor mindenki vagy iszik, vagy hazamegy, inkább az utóbbi. Egyébként is nagyon lassan zajlik itt az élet, de mindenkinek nagyszerű, hogy hazamehetnek a családdal lenni. Ott a gyerek, az asszony, a macska, kanári, egyéb hasonlóan hangos és idegesítő lények. Az, hogy én 15 perc gyalog lakom a város központjától, az itt már külvárosnak számít, ezt többször megkaptam már. (Persze ez is baromi drága, a többiek egy óra autózásra laknak.)

Itt jön be a házvásárlás téma. Valami olyasmit mondtam tegnap a távolság kérdésre, hogy épül a bel(jebb)városban egy új toronyház, ahol 400.000 NZD körül kapni már másfélszobás lakást, és azt ki lehet adni kb 2000 per hó áron. Szerintük az baromság. Állandóan azzal baszogatnak a többiek, hogy mennyire drága nekem az élet, miért nem veszek egy 4 szobás házat valahol Hutt-ban (kb Gödöllő), mert annak három szobáját kiadhatom, meg akkor főzhetném az alkoholt mint mindenki (errefelé legális és divatos, meg olcsó is.), lehetne kertem, vehetnék autót, és nem kéne a kis ötven négyzetméteres lakásra költenem egy valag pénzt. Anyagilag nem lenne hülyeség egyébként, de egy városi gyereknek ez baromi strapa. Orbáni utópia, sok gyerek, sok kerék, satöbbi.

Itt másra megy el a pénz mint Európában. Sokaknak fejenként két autója van, ebből az egyik valami fura jószág majdnem mindig pl kivénhedt régi amerikai csodajármű, vagy ha nem autó akkor motor. Ez nekik fontos, periodikusan megmozgatják a dögöt, vagyont költenek rá (annyi autószerelő van Wellingtonban, hogy csak nézek, szerintem Angliában nincs ennyi összesen). Sokan főznek alkoholt, kertészkednek, stb.

Itt nagyon nem városian gondolkodnak az emberek. Auckland se jobb egyébként, mert bár nagyobb város, az ottani belváros megfizethetetlen, a közlekedés rossz,  és ott is mindenki kint lakik.

Ez egy buborék, egy meglehetősen vastag fajta. Nem hallani nemzetközi hírekről, történésekről, egyszerűen nem foglalkoznak az emberek azzal, hogy mi megy a nagyvilágban körülöttük, mert lássuk be, a nagyvilág elég messze van innen, úgyhogy nem igazán “körülöttük” van.

Márciusi szösszenet

Amikor elkezdtem írni a blogot, arra gondoltam, hogy jó lenne picit tudatosabban irogatni, mintsem havi vagy heti összesítőket csinálni. Ez részint abból is ered, h visszaolvasva az Angliás blogom korai irományait, nem túl élvezetesek, mert nincs bennük rendszer (plusz akkortájt még írni se nagyon tudtam, blogot mármint, az analfabetizmus viszonylag gyorsan lepergett rólam gyerekkoromban) – mostanra azonban belátom, hogy a semmiről csak a politikusok és a PR-osok tudnak szófosni, nekem nehezen megy. Ennek fényében megprobálok írni arról, ami nincs.

  • Kimostam, majd szárítóba tettem a fotós hátizsákomat. Ez utóbbi elég hülye ötlet volt, mert a műanyag részek nem viselték a meleget. Az egyetlen fájdalomdíj, vagymi, hogy szegény hátizsák már erősen a halálán volt, úgyhogy valamikor idén csérére szorult volna. Úgyhogy nincs hátizsák – pontosabban ebayen vettem egyet használtan, mert itt nem kapni, plusz már nem is gyártják az adott modelt.
  • Az előbbitől függetlenül vettem a fényképezőhöz egy egyfontos LCD-védő műanyag mifenét még február elején, persze ebayen, mert itt nem kapni (nincs). Azóta se jött meg.
  • Vettem egy elég nagy és gyors USB fütyit, szintén ebayen, mert ebben az országban kb nem kapni, nincs. A valósághoz hozzá tartozik, hogy az előzőt hetekig nem láttam, ezért azt hittem h elhagytam. Azóta persze megtaláltam, bár amit vettem nem jött még meg. A helyi posta hihetetlenül hatékony a dolgok elhagyásában, mindenki a magyar meg a brit postára hisztizik, de ami itt van az tragikomédia.
  • Tizensok év után deót kellett váltsak, mert amit eddig használtam, azt itt úgy tűnik kivezették a piacról, és nem fogok ebayről venni. A lényeg, h itt nincs.
  • Mindezek mellett gondoltam utánanézek egyes számítógép-fejlesztéseknek, ami önmagában hülyeség persze, adott, h itt minden drágább mint maga Jézus fasza, ha IT-ről van szó, de…ugyanúgy nincs sehol errefelé az egész országban normális minőségű 6 vagy 8 TB-s asztali HDD (értsd: nem Seagate, inkább WD de méginkább HGST), i7-3xxxQM vagy XM proci (laptopba), 3GHz körüli DDR4 RAM (asztali). Ennyike.
  • Volt egy baromi drága (kb ötvenezer forintos) egerem, mármint a számítógéphez, ami most nincs, mert kettő volt belőle, egy otthonra, egy a munkahelyre, majd a novemberi földrengéskor minimális eséllyel azbeszttel szennyeződött. (hosszú történet, de a lényeg h valóságban a szennyeződés esélye teljesen elenyésző) – ellenben a munkahely nem fizet, nem az ő bajuk, h szar épületben voltunk, és egyébként is, van akinek félmilliós motorsisakja maradt bent. Nyasgem.
  • A barátnőm hetekkel ezelőtt eltűnt a radarról, lehet itt kapni másikat, de pillanatnyilag nincs.
  • Szociális életem továbbra is nincs – ez konkrétan úgy néz ki, hogy az egyetlen darab itteni ismerősömet egy jó ideje nem tudom elérni mert tojik a fejemre. Meetupok továbbra is baromi ritkák, de azért próbálok járogatni.

És akkor ami van…

  • Földrengésekből mostanság elég sok van. Igaz nem túl erősek, de azért érzehetők.
  • Van kávé. Igazából azon kevés dolgok közé tartozó dolog, ami tényleg tetszik itt, az a kávé, a kiwik elég jól főzik a flat white-ot, amit bár otthon is kapni, de Starbucks és tsa féle verzió elég siralmas, nem tudom merre kapni jobbakat. Londonban a Harris + Hoole árul jó verziót, akinek van kedve, javaslom kipróbálni. Mindenesetre amikor épp nem erjesztett cukorral mérgezem magam, akkor kávézok, és bámulom az embereket. Mivel az elmúlt másfél hétben kellemes idő volt, a csajoknál pedig valahogy nem divat errefelé a cicifix, ezért éppenséggel van mit bámulni. Vicces, hogy bár ez egy (népességet tekintve) kisebb sziget mint ahol a britek élnek, vmint az itteniek jó része genetikailag brit leszármazott, az itteniek viszonylag jól néznek ki. Valahogy a belterjesség nem annyira terjedt ki rájuk, mint az angolokra, akik kb a “papírzacsival-a-fején-se” kategóriába esnek.
  • Van sör is. Érdekesnek találom, hogy a kiwi borokat sokfelé exportálják, és valóban jók is, de valamiért a söröknek nincs export-hagyománya, pedig az itteni ale-k, és egyéb sörök teljesen finomak, fogyatszthatóak, bár baromi drágák, mint minden más. Azonban az árazás önmagában nem fontos, mármint itt drágább a kiwi bor mint európában, úgyhogy nem kötelezően lenne halott ötlet a sört is exportálni.
  • Van a városban két mozi, összesen három teremmel. Megnéztem az új Trainspotting filmet, az jó volt, lehet ráveszem magam és megnézem a Logan-t valamikor, addig is menjen két-három óra az életemből.

 

A hobbitok földjén a kiwik sem mások

A Gyűrűk Ura filmben (és talán a könyvben is, de azt magyarul most nem tudom előkeresni) van egy olyan helyből az elején, hogy:

A hobbitok itt élnek és dolgoznak a Megye négy Fertályában……többszáz év óta. ..
…Kölcsönösen nem vesznektudomást egymásról……a Nagyokkal.

Miután Középfölde sok fura szerzettel teli, a hobbitoknak nincs is jelentőségük […]

Egyesek szerint a hobbitok igazi szenvedélye az evés.
Ez méltánytalan, hisz élénken érdeklődünk a serfőzés és… a pipafűszívás iránt.

Na ha ezt picit átírja az ember (Középfölde = világ, Megye = NZ), akkor majdnem jól illik a kiwikre is, még ha pipát nem is szívnak, és talán füvet se többet mint mások. Ez ugyanis egy baromi nagy buborék ami itt van. Szerintem írtam már, h Fiji-n van a “fiji time” nevű dolog (mennyire elegem van a magyar billentyűzetkiosztásból angol laptopon…) ami az ottani életmód lassú és elzárt tempójára vonatkozik. Miközben kiwi time nincs, mint kifejezés, de azért érzi az ember, hogy mégis csak valami hasonlóság van a két hely közt.

Az egész írás apropója a pénz és az idő, és azon tapasztalatom, hogy itt minden drága, még londoni szemmel is, de aztán végiggondoltam, és rájöttem, hogy ez nem teljesen meglepő. Anyagi jellegű példák: Wagamana (étteremlánc, Londonban is van, itt is van, ugyan az a menű) azonos kaja-pia kombináció Londonban kb £20, itt 33-nyi NZD. Meki ugyan ez, amit ott megkapsz £5-ért, az itt inkább £8-9 áron van. Általában az ebéd és vacsora egy étteremben itt másfélszer drágább mint ott. Műszaki cikkek ugyan ez. Most ott tartok, hogy eladtam 4-5 éves számtech cuccokat, néha drágábban mint amibe újonnan fájt. Ruhák hasonlóképp. Azok a kirándulódzsekik amik Londonban £200 körül futnak, itt simán kétszer annyiba kerülnek, pedig van helyi márka (aki szintén ázsiában gyártja a dolgokat.). Cipők stb ugyan ez a történet.

Európában ha valakinek van spórolt pénze, az elmegy általában utazni. Amellett, ettől függetlenül, általában a lakosság száma és koncetrációja viszonylag magas, egyes országok pedig nincsenek messze egymástól. Elleben azzal ami itt van: az, h NZ a nyúlon túl a picsába(n) el van azt tudjuk. Az itteniek részint ezért is vagy ezért sem utaznak sokat, ezért az a pénz nem kerül ilyen formán elköltésre. Erre rájön pluszban, hogy egyes dolgokból kevés fogy a boltokban. Példának okáért Londonban eladnak havi mondjuk két tucat felső kategóriás fényképezőt, és több ezer kisebb kütyüt. Erre ugyan van egy csomó üzlet aki kiszolgálja ezen igényeket, de valahogy megoldják. Itt Wellingtonban ellenben van összesen 2 fotósbolt, és 1 vagy 2 kicsi, bár vitathatatlanul jól felszerelt üzlet, ami számítógépeket árul. Gondolom a havi profi fényképező-eladások átlagban valahol 2 alatt lehetnek. A városban összesen. Kisebb dolgokból se fogy sok, és ezen az se segít, h a boltok délután 4 óra után zárnak.

Összességében tehát nincs verseny, nincs felvevőpiac, ellenben vanogat pénz, magasak hát az árak. Nemrég kaptam el egy beszélgetést, h 4, harminc vége felé közelítőnek látszó, egyébként jól szituált nő mondta, h ők együtt bérelnek valahol a külvárosban. Úgy nem drága a lakhatás… Miközben itt fontban számolva kb 15%kal többet kapok mint Londonban, és a lakhatásom is kb egy árban van, tömegközlekedésre sem kell költeni, anyagilag csak azért vagyok előrébb mert ha nem az irodai négy fal közt űlök, akkor az itthoni négy fal közt űlök, és néha megfőzöm az ebédet előre, ha már £2-os készkajákat nem lehet kapni (helyette lehet $12-ért kimenni a kínaiba, vagy ugyan annyiért a mekibe, és akkor azok olcsóak.)

Ennyit a pénzről. A buborék téma is érdekes. Megintcsak a távolság és az elszigeteltség miatt, de az ittenieket nem nagyon mozgatja mi van a világban. Senki nem beszél az irodában Trumpról, vagy a menekültekről, vagy a globális felmelegedésről (klímaváltozás, mindegy), de igazából regionálisan releváns dolgokról sem, pl nem téma mi van a Maorikkal, a szamoaiakkal, az ausztrálokkal, semmi. Téma, hogy délben el kell menjen az irodából, mert a kutyát le kell adni a megőrzőben. Ha felütjük a helyi indexhu-t, az NZHeraldot, annak a színvonala valahol a Velvet és a Dívány közt mozog, magyarul tele van szeméttel, és semmi értelmes nincs benne. És az a fő hírforrás kb.

Az iroda meg délben, de legkésőbb 3kor üres, mindenki hazamegy, aztan a családdal van, vagy a fene tudja mit csinál, a medence magasságát méregeti talán. Nekem a hétvégi programtervem az volt, hogy elmegyek egy repülőnapra, ami ide 100km-re volt. Persze az időjárás-jelentés szerint világvégét vártunk, és mint utóbb kiderült, vasárnap kellemes idő volt. Unalmamban kétszer körbejártam a várost inkább, már sokadszor. Nem jó ez.

Február elejei mivan [?]

Egyik ismerősöm, aki szintén felfedezni készül a világot nemsokára (költözik Orbánisztánból Trumpföldre) kérdezte, hogy miért nem írok mostanában a blogra. Hát, az igazság, hogy azért nem, mert nincs mit.

Az ünnepi szezont nem itt töltöttem, hanem a Londonban maradt barátnővel közösen Kínában. Erről képek ugyan vannak Facebookon és flickr-en, de mivel nem volt időm menet közben jegyzetelni, ezért utólag naplóbejegyzés sem készült belőle – viszont mint olyan nem tudok beszámolni a wellingtoni karácsonyról, mert kimaradt. Valószínüleg egyébként elég unalmas lett volna ismerősök nélkül a két hét itt a lakásban egy laptoppal. Utólag elbeszéltettem picit a munkatársakkal, akik nem sokkal idősebbek nálam, ki hogy élte meg az ünnepeket, a központi témák közt felmerült, hogy az egyik pasi felesége mekkora hisztit csapott egy darab méh láttán, mert azok biztos beköltöznek a ház alá, vagy egy másik helyen a medence magassága volt a központi kérdés, mert attól függően esik más törvényi elbírálás alá, h 1.2 méternél magasabb, vagy sem. Hát nem tudom. Se méhem, se medencém.

Azóta viszonylag kevés dolog történt. A munkahely továbbra is összevisszaság, most ugyan nyílt egy irodánk a belvárosban, de megintcsak röhelyesen kicsi, és nincs mindenkinek asztala, hanem érkezéses jelleggel törénik a ültetés, így sokan inkább be se mennek (mindegy, lényeg h káosz van.). Mostmár egyébként picit jobban átlátom, h mit kellene csinálni, és kevés köze van ennek ahhoz, amiben megállapodtunk, t.i. én adatbázis fejlesztő vagyok, a csapat meg support-támogatás, ami azt jelenti, hogy kapnak napi x tucat emailt, amiben a felhasználó nyafog, hogy az xy adatfolyamatban hiba van, ezt ki kell keresni, majd az esetek 95%ban vissza kell írni, hogy ez azért történt, mert szar adatfilet küldött valaki, nem pedig mert rosszul lettek megírva a folyamatok. Viszont ez egy 2 éves gyerek agyi kapacitását igényi, és elég határozottan tudom, h ez az a terület, ami pont nagyon nincs az ínyemre.

Az előbbihez felületesen kötődően elkezdtem eladogatni a nagy méretű dolgaimat – mivel az elektronikai cikkek itt drágábbak mint Európában, ezért ez egész jó ötletnek tűnik. Ha maradok, majd veszek egy kisebb gépet, nem kell dual Xeon, elég egy ITX alapú i7 is. Fészbukozni, annak mindegy. Adott h a Photoshop se nagyon támogatja a sok magot, hátmég nem a két procit, annak is. Ugyan ez a monitorral, elment a 32 colos, legalább nem kell visszahajóztatni, ha megyek, ha meg maradok, akkor van itt is monitorbolt, vagy behozatom vhonnan olcsóbban.

A C# tanulás halad, de lassan megy. Mivel nincs háziállatprojektem (angol pet project, kb azt jelenti, hogy valami, amin céllal dolgozol, kiskedvenc, mifene), ezért elég nehezen tapadnak meg a dolgok a fejemben. Majd lesz valahogy. Első körben inkább az a cél. h olvasni tudjam a kódot inkább.

A szociális élet is elég limitált. Még a korai meetupokon találkoztam egy magyarral aki kötődik az itteni nagykövetséghez, rajta keresztül tudtam meg, h lesz (volt, mostmár) egy bbq a követség szervezésében, arra elmentem, kellemes volt, igaz új ismerősöket nem szereztem. Amellett vki másnak ecseteltem Skypeon pár hete, hogy volt ez a bbq, illetve a beszélgetás idejéhez képest lesz, valójában pedig már volt 2 kirándulás, ebből egy hosszúhétvégés, illetve jön áprilisban Londonból egy ismerősöm Aucklandba, és vszg összefutunk, mire a szkájpoló mondta, hogy “na, kezd beindulni az élet?” – végülis persze, ha nem vesszük, hogy az előbb felsoroltak három teljes hónap programját fedi le, akkor akár mondhatom, is, h igen, van-lesz élet. (A Marson előbb mint itt.)

A hosszúhétvégés kirándulás kellemes volt egyébként, Tongariro Nemzeti Parkhoz mentünk meetup csoporttal, ahol mindenki saját kedvére felfedezhetett. TNP leghíresebb túrája a Tongariro Alpine Crossing, amit én három éve amikor az országban jártam már megcsináltam, ezért nem futottam neki mégegyszer a sétának, helyette inkább az azzal szomszédos Mount Ngauruhoe hegyet másztam meg, ami egy igen egyedi élmény volt, aki látta a Gyűrűk Urát, annak a Végzet Hegye (Mt Doom) formájában lehet ismerős, és valóban, ha most épp nem is teljesen aktív, de egy (földrajzi értelemben) aktív tűzhányó a hegy, amin semmilyen kidolgozott út nincs. Utak helyett vannak súlyos és éles sziklák, amik vagy megtartanak, vagy nem (utóbbi esetben 600 méterrel lejjebb van a megálló), zuhanó kövek, 45 fokos emelkedők-lejtők, és kellemes kilátás. Képek itt.

Ha lesz még hír, írok majd. Egyelőre szokásos némaszag és hullacsend van.

Weird & Wonderful Wellington pt 1 // Furcsa és Érdekes Wellington, 1. rész

Right this will be the first bilingual post. Makes more sense to me. Photos that count as unusual from the past period of November & December. // Kétnyelvű írás. Lustaság és egyszerűség. Érdekes képek az elmúlt másfél hónapból.

For those that have me on Facebook, these won’t be new to you, sorry. // Aki ismer és követ Fb-n azok már látták ezeket, bocsi…

Box Container Sauna – did not end up trying it…my loss. // Konténer szauna. Sajna kimaradt.

“The lazy shopkeeper” // “A lusta boltos” – kb jelentése: “Sör [arrafelé]. Nem tudom rávenni magam, h mást is ide írjak”.

The Department of Conservation has a Nokia office next to it. Has one job, doing it well. // Kb conservation=természetvédelem, de közvetlen fordításban “megőrzés”, szóval némi csavarral a Megőrzésügyi minisztérium mellett Nokia iroda. Jól végzik a dolgukat…

Can’t help but wonder if that’s for guys or girls? // Szóvicc. Dick jelent “fasz”-t is, de ezen kívül a Richard név beceneve is. Picit megcsavarva tehát faszkovács. Egyébként az angol világban divatos a boltokat a saját neved után elnevezni, szóval hivatalosan itt arról van szó, hogy az eredeti tulaj vszg Richard Smith lehetett. Kérdés, hogy ez fiúknak vagy lányoknak volt üzlet….mármint a faszkovács, persze.

Smoke a crane! // Kb: “wanna get high” =  szó szerint “magasra akarsz kerülni?”, de inkább “be akarsz szívni?” [darubérléssel foglalkozó cég reklámja]

Gotta wonder if blood tests are done by angry knife-wielding Chinese ninjas. (apparently sign means something like yum yum store.) // “Vérvétel” a kirakott táblákon. Lehet marcona késes ninják csinálják. Valami kínai éttermet reklámoz egyébként.

If the DeLorean DMC 12 had a pickup version, I’d expect it to look much like this. // Ha a DeLorean-nak lenne pickup verziója, az kb így nézne ki szerintem.

Men at work…here?! Must be and old BangBus….// A tábla jelentése: “emberek dolgoznak”, pontosabban férfiak. Biztos valami régi pornóbusz. (aki nem ismeri, az nézzen utána mi a BangBus.)

Gotta love that slogan // Szójáték megint. A szlogen azt is jelenti h “az ügyfeleink mindíg az elsők”, de azt is h (szex megközelítésből) “az ügyfeleink először mennek el”. Szexbolt.

The reindeer that escaped from Chernobyl has been sighted at the Wellington Official Xmas Parade // A csernobilból megszökött rénszarvast a wellingtoni városi karácsonyi bulin vélték látni….

Pick a dwelling….[the only DSLR pic from all these posted here]// Tessen válogatni. Villa, istálló, vagy tanya.(123a/b/c) — egyébként az egyetlen az összes kép közül ami nem telefonnal készült.

“Assembly of god, free household items and sausage” // “Isten gyülekezete….ingyen háztartási termékek és kolbász”

5. és 6. heti összefoglaló

Kicsit megkésve megírom a magyar változatot is. Megint eltelt két hét, és összejött annyi dolog amiről érdemes írni.

[költözés]

Naptári hetekben számolva az első hét jó kb egyetlen jelentős mozzanata az volt, hogy a bérelt szobából átköltöztem a lakásba. Ezt leszámítva még a hét elején a bérelt szobából egy másik (házon belüli) szobába kellett költözzek, mert az eredeti szobát kiadták másnak. Az új szobában töltött pár estét a matracon töltöttem, mert az ágy kerete nem fért be, szétszedni meg nem volt értelme, olyan állapotban volt, h inkább kidobták az egészet.

A lakásba költözés, már ami a saját cuccaimat illeti elég egyszerűen zajlott, hiszen a két hely kb 15 percre van egymástól, gyalog. A bútorok, amiket rendeltem, már kevéssé könnyen kerültek meg. Erről később. A beköltözés után kb háromszáz dollárnyi pénzt dobtam ki vegyes dolgokra, mint alap konyhafelszerelés, kaja, ilyesmik. Mint említettem korábban, itt kicsi a verseny a különféle boltok közt, ezért (ebből a szempontból) mindegy miről beszélünk, bútor, kaja, stb, itt minden drága. Ennek okán elkezdtem főzni. Londoni barátőm küldött egy ajándékot, egy rízsfőzőt, jó fej, nem? 🙂 – a bevásárlási láz közepette vettem egy $1-os bögrét, aminek a márkaneve necessities, vagyis kb alapvető dolgok-szükségletek. Ez volt szombaton. Na a bögre füle hétfő reggelre letört. Ezek szerint a fül vagy nem szükséges dolog, vagy nem igazán jártam jól ezzel a befektetéssel.

15253518_10155527014539745_5067344872293932357_n

Maga a költözés december harmadikára esett, és mivel a rendelt bútorokat hatodikán hozták ki, ezért párszor a földön kellett aludjak, ami viszonylag jól ment, néha jobban aludtam, néha kevéssé – ez leginkább attól függött, hogy a pulcsikból összetákolt párnám mennyire tartott ki, vagy esett szét. A bútorok kiszállítása meglehetősen kaotikus volt. Három dolgot rendeltem, egy asztalt és egy kanapét a charity shopból, valamint egy ágyat, ez utóbbi új. A három tételből másfél jött meg – azok persze percre pontosan egyszerre, ahogy illik. A kanapé nem fért be az ajtón, ezért azt vissza kellett küldeni. Persze pénzt vissza nem adnak, de mindegy, levásárolhatom majd valamikor. Az asztal megjött rendben, talán leszámítva azt, hogy az én szerszámos “ládámat” kellett használni az összerakáshoz, mert nekik nem volt. Az ágy alja is megjött rendben, de a matrac a rossz méret volt. Végül másnap hozták a megfelelőt.

A lakással járó internet-kapcsolatot egy bő hétig nem sikerült beüzemelnie a szolgáltatónak, ezért általában a városközpontban található wifit abuzáltam inkább, pl egyszer vagy másfél órát ültem egy Burger Kingben ahol a másfél dolláros kávét szopogattam, közben Westworld és Ash vs Evil Dead részeket töltöttem le és szkájpolgattam. Szerencsére van pár elég retró játék is a gépen (XCOM 3, Diablo 1-2) amikkel offline is tudok játszani. Később leszedtem pár c# könyvet is, azt kezdtem végül olvasni, plusz hagyományosabb irodalmat.

A kilátás, már amikor van olyan (és nem baromi felhős) akkor egész jó a lakásból. Néha még csillagok is vannak. Egyik “londoni” ismerősöm (Orpington környékén lakik) azt mondta erre, hogy csillagok ott is vannak, mert az vidék. Hát, akkor ez is vidék – meglehetősen sok szempontból.

 

_8102011-hdr_mod_20161206_tn

[munka]

Munka fronton továbbra is teljes a káosz – érdekes, hogy mennyire nyíltak itt az emberek azzal kapcsolatban, hogy nem csinálnak semmit. Majdnem mindenki otthonról dolgozik, ami mint tudjuk sokkal kevéssé hatékony mintha egy irodában lennénk, de itt még büszkék is az emberek arra, hogy napi max 2 órát dolgoznak. Sokaknak gondja van a management hozzáállásával is a helyzethez, és meg tudom érteni őket.

Az egész jelenlegi szituáció egyébként egy erős 22-es csapdája sztori. A tényszerű probléma az, hogy a földrengés után a CBD (central business district, kb ahol a munka meg az élet zajlik)-ben dolgozók nem kis százaléka iroda nélkül maradt (pontos számot nem tudok, de a CBD-ben kb 60e ember dolgozik, csak nálunk 1200-an dolgoztak a főirodában, és több cég van hasonló cipőben mint mi). Erre nincs felkészülve a város, nincsenek szabad irodák, amik esetleg vannak is sokkal kisebbek mint ahonnan az emberek jönnek. Egyszerűen képtelenség elhelyezni mindenkit, sőt kb bárkit jelenleg. Mivel a megüresedett irodák hosszú ideig nem lesznek újra lakhatók, ez a folyamat akár évekig is eltarthat. Közben ha ez nem lenne elég, sokan vannak akiknek személyes tárgyaik voltak az irodaházakban, amikhez nem férnek hozzá. Nekem is egy elég drága egerem volt bent.

A legújabb hír, hogy (mosthoz képest jövő) hétfőtől “vidéken” leszünk elhelyezve, de az is egy elég pici iroda lesz, ahova vonattal kell menni, és kevesen férnek be. Eddig ketten mondták majdnem biztosra, hogy felmondanak, de a többiek is kifelé lógnak. Érdekes időszak jön. Én addig is tanulgatok programozási nyelvet.

[cucializáció]

A letelepedés és megtapadás egyik kulcskérdése, hogy mennyire vagyunk képesek emberi kapcsolatokat létrehozni magunk körül. Na egyelőre vagy én, vagy a környezetem nem igazán halad előre ebben a témában. Másfél hónap és tucatnyi meetup után sikerült összehozzak egy darab kávézást valakivel (aki nem munkahelyi). A gond az, hogy itt kevés a meetup, és általában azoknak is a fele utolsó pillanatban lemondódik, vagy senki nem jön el. Lehet majd az új évben elkezdek meetupokat szervezni itt.

Az esetenként előforduló “fesztiválok” is inkább erősen családbarát események, amik lefednek talán fél utcányi területet, és kész. Nemrégiben volt a városi karácsonyi fesztivál, ami szombaton és varásnap zajlott, mindkét nap ugyan az volt a program és a menetrend – a bulihoz lezárták a főutcát, ami olyan mintha Pesten az Andrássyt lezárnák teljesen. Télapó elvileg délben érkezett, aztán voltak mindenféle egyéb események. Én 2kor értem oda, addigra már a színpadokat bontották, nem volt sehol senki. Varásnap végül unalmamban nekifutottam az egésznek mégegyszer, akkor sikerült elkapni, meg ezt a csernobili rénszarvast is.

Európához képest itt nagyon más az élet. Egyrészt itt majdnem mindenki családos, tehát a saját dolgaikkal vannak elfoglalva. Aki pedig nem családos, az vagy szórakozóhelyekre jár, vagy pedig szobát bérel egy házban, ahol jönnek-mennek az emberek. Ezen opciók egyike sem igazán vonatkozik rám, sose járok ki így, mert nem az én világom és nem viselem a tömeget és a zajt. Ezzel kapcsolatban javasolt pár szórakozóhelyet az egyik munkatársam, de figyelmeztetett, hogy bizonyos helyekre sok “barna, nagydarab és erős testszagú” ember jár. Polkorrektség a köbön. Mostanra már hallottam jó beszólásokat mindenkire aki nem fehér. Mondjuk nem protokolt oktatok, nem érdekel, de elég más mint Londonban, ahol a utalást tenni a bőrszín létezésének akárcsak a tényére is (már, hogy valaki nem látlátszó persze) halálbüntetést von maga után.

[kaja]

Mint említettem elkezdtem főzni. Itt még az összetevők is családi kiszerelésűek. Gyakorlatilag képtelenség fél kilónál kisebb csirkemellet venni például, mert persze egy család annál többet is betápol egyűltő helyében. Hát én nem. A legtöbb hús 800-1400gm kiszerelésben jön, annak megfelelően is árazva. Liszt ugyan ez. A város második legnagyobb boltjában a legkisebb liszt ami van az másfél kilós. Előbb költözök vissza Európába, mint hogy elfogyjon.

Hogy ne csak a nyafit olvassátok, sikerült kaját is produkálnom, pár steak-et, meg csirkés, halas kaját. Azóta még paprikáscsirkét is csináltam, másodikra egész jó lett. Van itthon a fagyasztóban kínai alapanyag is. A konyhaművészet eddigi áldozata egy szintén kb két dolláros műanyag eszköz, amiről kiderült, hogy nem volt hőálló. Gondolom az se volt “fontos”, mint a bögre füle.

15283950_10155536003084745_2268968200794596274_n

3. és 4. heti összefoglaló

Az elmúlt másfél-két hét (isten f….ért kell a magyarba is ékezet gyerekek, hogy a nyelvújítók az 1800-as években nem gondoltak a brit billentyűzetkiosztással blogolókra…) … szóval az elmúlt rövid időszakot gondoltam összefoglalni nektek.

Földrengés fronton szerencsére elég csend volt errefelé, bár a helyi Földtani intézet szerint az követező 1 évben azért statisztikaliag megemelkedett egy “pusztító” erejű földrengés esélye. Köszi, bármit is jelentsen ez, baromi precíznek hangzik.

Munka fronton az a hír, hogy az iroda még legalább hat hétig zárva – ennek továbbra is az azbeszt az oka, a földrengés sajnos felrázta a témát. A munkáltató, hogy azért valami történjen is, létrehozott egy ideiglenes irodát, ami egyrészt több mint a semmi, másrészt kb arra a helyre emlékeztet, amit a rejtett kamerás hiradókban néha látni, hogy “íme itt csináják a Nike pólókat a vietnámi gyerekek”. Gondoljatok arra, hogy az eredeti irodaházunk 12 emelet magas, ennek a felét a mi cégünk foglalja el. A mostani iroda területe kb egy emeletnek a negyede. Pillanatnyilag legendák keringenek arról, hogy majd később lesz egy nagyobb ideiglenes iroda valahol a Hutt régióban, ami kb olyan mint Budapestnek Gödöllő. El van a brokiba’ leginkább. Meglátjuk majd.

A/z (mosthoz képest) utolsó két munkanapot az ideiglenes irodában töltöttem, de azt megelőzően nem volt semmi dolgom, ezért próbáltam lefoglalni magam különféle dolgokkal, de leginkább bútorvásárlással, valamint szocializációval is, amennyit lehetett.

A bútorok beszerzése is leginkább 2-3-4 konkrét igényre szűkült, mint: ágy, asztal, szék, kanapé.
Akkor ágy: van egy Sims nevű “életszimulátor” PC-s játék, ami sok dologról szól, de az egyik kisebb része az az alvás. Veszel a sim-ednek (az a karakter akit vezérelsz) egy ágyat, és alszik. Minnél drágább és kényelmesebb az ágy (1-től 10-ig skála szerint), annál jobban alszik, és az jó neki mert attól jobban dolgozik, boldogabb lesz, stb. Egyszerű. Na nem a valóság. Az előző hétvégén kb egy tucat ágyboltot látogattam végig, mondván hátha megtalálom, amit keresek. Ez persze baromira nem egyszerű, mert az ágyak osztályzása is picit szubjektív, én pl tudom, h szeretném ha nem lenne túl puha a matrac, de ami az egyik boltban “medium” (közepes), az másutt nem az, és akkor még lehet nekem sem minősül közepesnek vagy keménynek stb. Mondanám h olyan mint a csajoknak a cicifix vásárlás, de nem értek hozzá. Végül második körben vettem egy ágyat, ami nem is a legolcsóbb, de azért nem túl drága. Itt az ágyak egyébként $500 és $10,000 között vannak “Queen” méretben mármint, amit én inkább kétszemélyesnek szoktam nevezni, mondván az eggyel kisebb (Double) az inkább másfélszemélyes (nem mintha lenne itt bárkim is, de árban elég kicsi a különbség a kettő méret közt, ellenben a nagyobb kényelmesebb, ha valaki olyan mint én, és kb X formában alszik). Különben itt minden ágy ami ezer dollár alatt van az “budget”, ami a a polkorrekt derogatív szó arra, hogy olcsó, de azért inkább mégis szar, akkor is ha nem az. Na ehhez képest én szart vettem, de majd ha úgy alakul, hogy maradok hosszú távon, akkor veszek egy kevéssé szart. A helyi árazás szerint egy normális ágy valahol kétezer felett kezdődik. Persze, Londonban hatászáz dollárnyi pénzért vesz az ember tök jó memóriás matracot, ezerért meg már tényleg nagyon jót kapsz. Nem annyira szeretem az átszámolást, de egy NZD kb 0.57 GBP, valamint kb 200 forint.

Részint hasonló a helyzet az asztalokkal. Mivel itt nincs IKEA, vagy Argos (tudom ezt írtam már korábban), ezért itt csak a “charity shop”-okból lehet olcsón kapni bútort, használtan. A charity shopok szó szerint jótékonysági boltok, átvesznek mindent, aztán eladják olcsón. Az asztallal egyébként az a baj, hogy a monitorom, ami most valahol az óceán közepén hajózik, laza 32 colos (kb nyolcvan cm keresztben), ezért javasolt minimum 1 méter (inább 120cm) távolságról nézni, ilyen mély asztalok pedig csak a “céges” felhasználású asztalok, annak megfelelő árazással ($500 felett). Végül az egyik charity shopból szereztem 45 dollárért egyet, de mivel a vásárláshoz képest csak két hét múlva kell, ezért a tárolás költségét is leverték rajtam, mindegy, tárolással, szállítással, mindennel együtt 85 dollár volt. Így is sokkal olcsóbb mint újonnan. Széket vettem újat, kanapét még nem találtam, de majd benézek még oda, ahonnan az asztalt szereztem, majdnem minden nap új árújuk van. Egy új kanapé egyébként 400-2000 dollár. Használt de jó állapotú gyakrolatilag egy nullával kevesebb.

Cucializáció oldalon is aktív voltam, elmentem indiai kajás vacsi meetupra, két “nyelvcserés” meetupra (language exchange, ezt sose tudom mi magyarul, SZTAKI se tudja. Kb arról szól, hogy mindenki olyan nyelven beszél amilyet szeretne gyakorolni, pl én németül makogok, nekem azt kell[ene] gyakorolni valakivel, aki hasonlóan érez.). Voltam továbbá egy németes reggelin (az előző kettőn túl), és egy tai chi gyakorlaton is, ami nagyon jó volt, leginkább figyelembe véve, hogy az egész mandarin kínaiul zajlott. Na most nekem a kínai tudásom az ott kimerül, h nĭ hăo [= hello] és azt is ki kellett guglizzam, mert nem tudom az írott ékezeteiket fejből. A tai chi-s napon egyébkét 32 km-t gyalogoltam a városban, mert elmentem a kínai nagykövetségre egy túristavízumért (nem gond, hogy a weblapjuk egy két éve nem létező címet ad meg, hiszen odaérvén egy ragasztott papír informál, hogy 2014 januárja óta teljesen másutt vannak), majd a munkahelyre, majd bankba, majd másik irodába, majd haza, majd kb az egészet mégegyszer megcsináltam mert a tai chi nem messze van a nagykövetségtől.

Kevéssé cuciális, de kedden elmentem és megtekintettem a helyi állatkertet. Közel a vég, egyértelmű, Viktor állatokat néz. (tudom ez egy másik Viktor és más jellegű állatot néz, de jobbat nem találtam.)

Különben javaslom az állatkert kihagyását itt, ha csak nincs már semmi más látnivaló, ugyanis baromi kicsi. Mondjuk van két kiwijük, de talán ez annyira nem sokkoló, a tollas dögök őshonos állagát tekintve. Különben ez már tényleg az unalom kategória volt, adott h sem állatrajongó nem vagyok, sem pedig nem rajongok az állatok fogvatartásáért, plusz így harminc felett már azért láttam pár tucat zsiráfot meg miegyebet is. Kiwifotó egyébkét alább. Itt jegyezném meg, hogy mivel éjjeli állatok, és a teljes sötétséget kedvelik és folyamatos kapirgálnak meg össze-vissza rohangásznak, aki normális képet akar csinálni róluk az egy Nikon D5-nél gyengébb géppel meg se próbálja. A D810 ennyit tudott:

_8101814_mod_20161122_tn

Maga az állatkert nem túl érdekfeszítő, kis város, kis állatkert, kis buli. Amit mondjuk mindezek ellenére érdekesnek találtam, az a félig publikus állatorvosi központ, ami kb azt jelenti, hogy az állatkert orvosi vizsgálója, műtője stb kifelé üvegfalú, és ha épp történik valami, akkor a látogatók megszemlélhetik a dolgokat, valamint interkomon kérdezhetnek is a dolgozóktól. Amikor ott jártam éppen egy dobozban tárolt gyíkot röntgeneztek meg.

Ma pedig elmentem a Weta Cave (barlang)-ba, ami inkább a Weta stúdió múzeuma és bemutatóterme, ők azok akik a Gyűrűk ura, Hobbit stb filmek mögötti vizuális effektekért felelősek. Persze a boltban aranyáron lehet relikviamásolatokat venni, na de nem cuki egy pörölyös törpe egy harci disznón? (leszámítva, hogy egy lépéssel hátrébbról kellett volna lőni a képet).

_8101971_mod_20161127_tn

Méginkább “egyébebb” hírekben (ilyenkor látszik, h tükörfordítok az angol cikkből), a ház ahol napjaimat töltöm picit ki lett pofozva. A bejárati ajtót megcsinálták, és a kiesett ablak is pótlásra került. Ez utóbbi azért is örvendetes, mert erős busójárás van a házban, és mivel én most csak elméletileg vagyok AirBnB-n, valaki pedig szeretne gyakrolagilag is itt lenni AirBnB-n, ezért nekem lassan egy másik szobába kell költöznöm, oda, ahonnan korábban kiesett az ablak. Ez csak pár nap lesz, mert szombaton lelépek, de azt hiszem kedden átteszem a székelyem kb 5 méterrel. Emellett mostmár tényleg nem tudom, h ki mikor lakik itt. Volt egy másik szobában egy ABnB-s pár, aztan ők elmentek, aztan volt két csaj, most épp talán üres az a szoba. Közben beköltözött permanensen egy srác az egyik csaj volt szobájába, ill. két másik csaj kiköltözőben van (látja? nem lájta? na látja….tudom, ez már nekem is káosz.). Őszintén ha a yeti itt éjszakázna az egyik kapanén, az se tűnne fel senkinek.

Wellington most picit zárva II

Közben eltelt pár nap, és gondoltam beszámolok arról, hogy mi a helyzet ebben a rázós törpevárosban. Ennek az írásnak nem lesz angol változata, mert egyrészt senki nem olvassa, másrészt NZHerald-on elég jól lehet követni angolul h mi zajlik itt.

A mi irodánk egész héten zárva van. Mint kiderült, az épület struktúrálisan rendben van, de a földrengés miatt kisebb belső pusztítás volt (leesett és összetört tárgyak), ezt rendbe kell hozni, ez az egyik gond. A másik, h az épület felújítás alatt áll, és így is hétvégente be volt zárva, mert azbesztet kerestek a levegőben (ezeddig nem találtak, de tudjuk, hogy van az épületben, csak eddig a helyén maradt) – most megint mindent le kell ellenőrizni, hogy történt-e változás.

Nem mindenhol ennyire szerencsések, Wellingtonban sem. Ezeddig 60 épületet (ezt a szót most sokszor fogjátok olvasni) azonosítottak a városban, ahol szerkezeti sérülés volt, ebből 28 esetében komoly a probléma. Egy 9 emeletes irodaházat biztosan le kell bontani, lehetőleg mielőtt összeomlik, és rádől a mellette levő épületekre. Kérdéses egy elég nagy lakóház állapota is, azt láttam tegnap, van egy szép nagy repedés az oldalán, az épületet kiürítették, nem mehet be senki. Két kormányzati épületet, egy 2005-ös, egy 2007-es építésű le kellett zárni, várhatóan legalább egy évre amíg kijavítják vagy elbontják őket. Elég szerencse volt, hogy nem munkaidőben történt a földrengés, mert az előbbi helyen leomlott egy emelet.

Úgy tűnik bontásra kerül egy parkolóház, mozi, és az éttermek is, szintén lehetőleg mielőtt összeomlik. Amellett, ezt a sort este írtam hozzá a bloghoz, miközben a post délben ment ki. Ezt csak azért jegyzem meg, mert elég gyorsan változnak a dolgok és jönnek a hírek.

Alapvetően a gondok egy részét az okozza, hogy az egész CBD (pénzügyi központ, de itt gyakorlatilag a belváros) a korábbi földrengések által a tengerből kiemelt területre épült, ami miatt az alsóbb talajrétegek nem kellő “minőségűek”. Ezzel nincs gond amíg a föld nem Galileit játszik (mozog!), de utána már inkább kellemetlen. Nem véletlen, hogy a mostani eset után a legtöbb sérült épület is ezeken a területeken volt. Akit jobban érdekel a téma, kattintson a képre, egy angol nyelvű wikipedia cikkre van irányítva.

Közben mára újabb komoly esőt várunk (a tegnap előtti havi esőmennyiség után), az autópályák egy része továbbra is zárva, a vonatok is so-so jelleggel járnak csak. Kaikorua környéke (ahol az epicentrum volt) teljesen elpusztult, mostmár van víz, de nincs még csatorna, mostmár van mobiltelefon, de az első szárazföldi kapcsolatot csak pár órája sikerült létrehozni. Addig helikopterrel és hadihajóval (!) mentették az embereket. Az extra kellemetlenség, hogy az erős esőzések azt a területet is érinteni fogják ma, így földcsuszamlások várhatóak, és ehhez földmozgás sem fog kelleni…

A továbbiakról természetesen nem nagyon lehet tudni, de a Földtani Intézet előrejelzései szerint még előfordulhatnak nagyobb utórengések, relatíve valószinű még egy legalább 7-es rengés a következő egy hónapban:

 

Utórengések valószínűsége:
  M5.0-5.9 M6.0-6.9 M ≥7.0
Átlag darab Várható darab 1+ db vsz Átlag darab Átlag darab 1+ db vsz Átlag darab Átlag darab 1+ db vsz
1 napon belül 3.7 0 – 8 97% 0.35 0 – 2 29% 0.04 0 – 1 3%
7 napon belül 16 9 – 24 >99% 1.5 0 – 4 77% 0.15 0 – 1 14%
30 napon belül 32 22 – 44 >99% 3.0 0 – 7 95% 0.31 0 – 2 27%

(eredetiben:)

eq_fc

Wellington most picit zárva

Mostanra szerintem már mindenki hallotta valahol a hírekben h a déli szigeten elég nagy földrengés volt kb másfél napja. Wellington az epicentrumtól talán kétszáz kilométerre van, ezért arányaiban nem volt annyira erős itt a rengés mint másutt, de itt is talán 6os erősségű lehetett, nem tudom biztosan. Hogy az ilyen rengések mennyire ritkák itt, ez a kép mutatja elég jól.

Azért nem akarok nagyon belemenni abba, h milyen volt, mert elnézve, hogy az ország déli része milyen állapotban van, én úgy érzem, hogy mi elég jól megúsztuk eddig. Akinek valamilyen alapra mégis szüksége van, gondoljon arra, h egy turbulenciában levő repülőn űl, biztonsági őv nélkül. Nem a leginkább kellemes dolog, de ha azt számolom hogy a 6os rengés tized olyan erős mint a 7es, és az epicentrumban majdnem 8as volt, akkor biztos, h nem vagyok rá kiváncsi milyen az.

A város pillanatnyilag igen érdekes, leginkább kihalt. Itt most kedd dél múlt, tegnap szóltak, h nem kell munkába menni. Azóta kiderült, hogy egész héten nem kell majd menni, bár az utóbbi azt hiszem a mai esőzés miatt van (bő 100mm csapadék hullott tegnap dél óta, ami itt is soknak számít, hiszen az éves átlag 1200mm. Budapest éves átlaga 500mm), nem tudom, majd kiderül. Addig is fizetve vagyunk. Az is valami.

Visszatérve a tegnapra, bementem körülnézni, és elég érdekes látvány fogadott. A földrengés nagyon kevés olyan kárt okozott, ami miatt le kellett volna zárni a várost, néhány üveg betört, néhány vakolat leesett, valamint a kikötőben voltak picit nagyobb károk, ezért a személyszállítás ott most szünetel. Ettől függetlenül a város teljesen üres volt, pár megtévedt (katasztrófa)turistát leszámítva sehol senki. Mivel az irodák jó része zárva volt, a rájuk épülő kiszolgálóegységek (kávézók stb) szintén nem nyitottak ki.

_8101779_mod_20161114_tn

A logika egyébként ilyenkor az, már amennyire értem, hogy addig nem indítja újra a város az infrastruktúrát amíg nem győződnek meg arról, hogy minden rendben. Ennek megfelelően nem járt a vasút, az utak egy része zárva volt, stb. Legalább a boltok nyitva voltak, az a kettő vagy három ami van a városban mármint.

Mindenesetre a földrengések száma és ereje kezdett lecsökkenni. Az alábbi képen a vízszintes vonal jelzi a “kb érezhető” határt.

wlg_eq

Visszatérve az aktuális helyzetre, mint írtam most egy ideig mindenki otthon van tartva, munka nincs, vagyis elvileg otthonról munka lenne, de az emberek jó részének nincs elérése, és direkt le is kapcsoltak pár rendszert, h ne mindenki azon lógjon. Ha nem lenne ilyen barom időjárás és szél, mondanám, h fizetett nyaralás, így inkább fizetett pangás. Az is több mint a semmi. Közben küldtek pár emailt arra vonatkozóan, hogy kihez lehet fordulni ha stresszhelyzetben érezzük magunkat, egyedül vagyunk, stb. Erre nem hiszem h nálam szükség lesz, de azért jó tudni, h van ilyen.

Wellington angol szlogenje, hogy “the coolest little capital in the world” (wellington a világ leg “cool”-abb fővárosa) – itt a cool ugye inkább a kúúl értelemben játszik, de akkor most legyen hűvös, földrengéses, szeles, kúúl. Üdv errefelé!

A ház és annak lakói

Sajnos-szerencsére nem a Fehér Házba költözöm be, aki nem látta volna, nem nyertem meg az amerikai elnökválasztást, úgyhogy inkább mondok pár érdekességet arról a helyről, ahol vagyok. Mivel a címet senki nem ismeri, ezért azt hiszem lehet elég részletesen. A ház maga egy egyetemistákkal teli hely amit airbnb-n bérlek (december elejéig), az előbbi miatt persze megvannak a sajátos pillanatai. Alább néhány:

  • A bejárati ajtót nem szokás bezárni. Ez szerintem errefelé elég gyakori, bár nem próbáltam bemenni házakba, de sokszor látom, hogy nyitva hagynak mindent másutt, mint ahogy a szobák ajtaját is szerintem csak én zárom, a többiek tárva hagyják a sajátukat, függetlenül attól, hogy ki van, vagy épp nincs a házban.
  • A bejárati ajtót nyitni sem lehet. Ez talán már kevésssé gyakori. A dolog háttere, hogy kiesett a kilincs. Amikor idejöttem, akkor legalább még bentről lehetett nyitni, mostmár azt sem. A hátsó ajtó működik szépen.
  • Az egyik szobában levő srác szerintem csak a budira jár meg talán a hűtőhöz. Amelett minden nap vagy ugyan azt az akciófilmet nézi (nem pornó akció), vagy játszik, nem tudom, de folyamatosan ölik egymást valamilyen tv vagy xbox felületen.
  • Az egyetemi évnek itt mostanság lett vége, úgyhogy előző pénteken buli volt, az egyik csaj szépen le is vetkőzött tömeg előtt.
  • Másnap (a buli után) a fent emíitett csaj szobájának kiesett az ablaka (azóta sincs megcsinálva). Igazából az egész szétrohadt, azért esett ki, de érdekes volt mindenesetre. Vagy pedig szellemek voltak. Az meg, hogy a törött üveg azóta is a földön van kifelé menetben (hiszen a hátsó ajtón közlekedünk), csak extra szép.

2016-11-07-06-17-34

  • Van két mosógépünk, abból az egyik nem működik. Van egy szárítógép is, ami félig műküdik, magyarul a forgódob egyáltalán nem megy, ezért mondjuk fél óránként kézzel meg kell forgani a ruhákat benne, valamint kb 20 másodpercenként lehal az egész, majd folytatja tovább a dolgát. Picit haldoklik szegény.
  • Az airbnb-s képen volt egy macska is valahol. Mint kiderült, azóta a macska el lett temetve. Mivel ez az érkezésem előtt történt, azt hiszem nem az én hibám volt…