Február elejei mivan [?]

Egyik ismerősöm, aki szintén felfedezni készül a világot nemsokára (költözik Orbánisztánból Trumpföldre) kérdezte, hogy miért nem írok mostanában a blogra. Hát, az igazság, hogy azért nem, mert nincs mit.

Az ünnepi szezont nem itt töltöttem, hanem a Londonban maradt barátnővel közösen Kínában. Erről képek ugyan vannak Facebookon és flickr-en, de mivel nem volt időm menet közben jegyzetelni, ezért utólag naplóbejegyzés sem készült belőle – viszont mint olyan nem tudok beszámolni a wellingtoni karácsonyról, mert kimaradt. Valószínüleg egyébként elég unalmas lett volna ismerősök nélkül a két hét itt a lakásban egy laptoppal. Utólag elbeszéltettem picit a munkatársakkal, akik nem sokkal idősebbek nálam, ki hogy élte meg az ünnepeket, a központi témák közt felmerült, hogy az egyik pasi felesége mekkora hisztit csapott egy darab méh láttán, mert azok biztos beköltöznek a ház alá, vagy egy másik helyen a medence magassága volt a központi kérdés, mert attól függően esik más törvényi elbírálás alá, h 1.2 méternél magasabb, vagy sem. Hát nem tudom. Se méhem, se medencém.

Azóta viszonylag kevés dolog történt. A munkahely továbbra is összevisszaság, most ugyan nyílt egy irodánk a belvárosban, de megintcsak röhelyesen kicsi, és nincs mindenkinek asztala, hanem érkezéses jelleggel törénik a ültetés, így sokan inkább be se mennek (mindegy, lényeg h káosz van.). Mostmár egyébként picit jobban átlátom, h mit kellene csinálni, és kevés köze van ennek ahhoz, amiben megállapodtunk, t.i. én adatbázis fejlesztő vagyok, a csapat meg support-támogatás, ami azt jelenti, hogy kapnak napi x tucat emailt, amiben a felhasználó nyafog, hogy az xy adatfolyamatban hiba van, ezt ki kell keresni, majd az esetek 95%ban vissza kell írni, hogy ez azért történt, mert szar adatfilet küldött valaki, nem pedig mert rosszul lettek megírva a folyamatok. Viszont ez egy 2 éves gyerek agyi kapacitását igényi, és elég határozottan tudom, h ez az a terület, ami pont nagyon nincs az ínyemre.

Az előbbihez felületesen kötődően elkezdtem eladogatni a nagy méretű dolgaimat – mivel az elektronikai cikkek itt drágábbak mint Európában, ezért ez egész jó ötletnek tűnik. Ha maradok, majd veszek egy kisebb gépet, nem kell dual Xeon, elég egy ITX alapú i7 is. Fészbukozni, annak mindegy. Adott h a Photoshop se nagyon támogatja a sok magot, hátmég nem a két procit, annak is. Ugyan ez a monitorral, elment a 32 colos, legalább nem kell visszahajóztatni, ha megyek, ha meg maradok, akkor van itt is monitorbolt, vagy behozatom vhonnan olcsóbban.

A C# tanulás halad, de lassan megy. Mivel nincs háziállatprojektem (angol pet project, kb azt jelenti, hogy valami, amin céllal dolgozol, kiskedvenc, mifene), ezért elég nehezen tapadnak meg a dolgok a fejemben. Majd lesz valahogy. Első körben inkább az a cél. h olvasni tudjam a kódot inkább.

A szociális élet is elég limitált. Még a korai meetupokon találkoztam egy magyarral aki kötődik az itteni nagykövetséghez, rajta keresztül tudtam meg, h lesz (volt, mostmár) egy bbq a követség szervezésében, arra elmentem, kellemes volt, igaz új ismerősöket nem szereztem. Amellett vki másnak ecseteltem Skypeon pár hete, hogy volt ez a bbq, illetve a beszélgetás idejéhez képest lesz, valójában pedig már volt 2 kirándulás, ebből egy hosszúhétvégés, illetve jön áprilisban Londonból egy ismerősöm Aucklandba, és vszg összefutunk, mire a szkájpoló mondta, hogy “na, kezd beindulni az élet?” – végülis persze, ha nem vesszük, hogy az előbb felsoroltak három teljes hónap programját fedi le, akkor akár mondhatom, is, h igen, van-lesz élet. (A Marson előbb mint itt.)

A hosszúhétvégés kirándulás kellemes volt egyébként, Tongariro Nemzeti Parkhoz mentünk meetup csoporttal, ahol mindenki saját kedvére felfedezhetett. TNP leghíresebb túrája a Tongariro Alpine Crossing, amit én három éve amikor az országban jártam már megcsináltam, ezért nem futottam neki mégegyszer a sétának, helyette inkább az azzal szomszédos Mount Ngauruhoe hegyet másztam meg, ami egy igen egyedi élmény volt, aki látta a Gyűrűk Urát, annak a Végzet Hegye (Mt Doom) formájában lehet ismerős, és valóban, ha most épp nem is teljesen aktív, de egy (földrajzi értelemben) aktív tűzhányó a hegy, amin semmilyen kidolgozott út nincs. Utak helyett vannak súlyos és éles sziklák, amik vagy megtartanak, vagy nem (utóbbi esetben 600 méterrel lejjebb van a megálló), zuhanó kövek, 45 fokos emelkedők-lejtők, és kellemes kilátás. Képek itt.

Ha lesz még hír, írok majd. Egyelőre szokásos némaszag és hullacsend van.