Visa news, timing news II

Roundabout the time I was born there was a song from Pat Benatar called Love is a Battlefield. I kind of feel like being part of that now. The original version of this post involved a paragraph about me having become single, that’s been put on hold. Interesting times to come but close relationships aside, “it begins” – causalities of the move will mount eventually. Unhappy times ahead, new connections ahead too.

In other news, I’ve got my flight ticket to NZ. I’m flying 28th October, London via Singapore on an A380 and then onward to Auckland on a 787-9/Dreamliner and then some domestic flight on a more common plane. With the upcoming flights included, I will now have flown on four different carrier’s A380 (Emirates, Etihad, Korean, Singapore). Somewhat curious about the Dreamliner. Supposed to be good. Probably just another plane to be honest.

Still haven’t decided on the accommodation for the initial time in Wellington. Plan is to either AirBNB something or get into a hotel that does weekly rentals for rooms. As much as I was looking they do around $250NZD a week, which is decent, but I haven’t properly investigated alternatives yet. Suggestions are welcome, although so far the blog had a total of one hit, even that I don’t know how (it was from the USA…), so I’m not expecting relevant comments on time. Do madmen talk to themselves? [or just elderly women on the bus and bloggers online?]

The moving company will pick up my stuff sometime mid-October. I’ve moved the date to a mid-week day rather than Monday so I can spend the weekend(s) trying to be sociable and digging virtual friend-graves. The lettings agency are already poking me to allow prospective renters into the flat. It’s a bit like having a terminal disease and then people already wanting to shove you into a coffin, really, just a bit less terminal.

Vízum, időzítés II

A kapcsolati rendszerem egész biztosan megsínyli a költözést – ez mondjuk senkinek nem új aki már költözött bárhova is, hiszen egynél több helyen nem lehet egyszerre élni. Ha minden barátom akikkel beszélek messze van, akkor helyben egy se lesz. “Féligbarátnőm” (nyelv újítok.) most épp ott tart, hogy egyszer közölte velem, h nincs értelme együtt lógjunk, most épp elvileg normális hangulatban van. “Apa kezdődik”, a kapcsolatok lekopása, újak építése.

További híreinkben megvettem a repjegyet, október 28-n megyek, London-Singapore-Auckland-Wellington irányban. Londonból egy A380-assal, Singaporeból egy B787-9-cel. Ez lesz a negyedik A380-as utam, a negyedik légitársasággal. Egész jól végigpróbálom őket. Dreamlinerrel meg még úgyse mentem – amellett, hogy elvileg elég kényelmesek, valószínűleg azért ez is csak egy repülő.

Az első időszakban még továbbra sem tudom hol fogok maradni – valószínűleg egy AirBNB, vagy valami szálloda-szerűség lesz, ismerős ajánlott figyelmembe olyan megoldást ahol heti 250 NZD áron lehet saját szobát + fürdőszobát kivenni.

Londonból majd a hónap közepén viszik el a cuccaimat a költöztetők. A pontos dátumot egy hétfői napról áttettem a hét közepére, hogy a hétvégén szocializálódhassak, búcsúzkodhassak, és ismerősi kapcsolataim sírjait ássam. Az ügynökség akiktől a lakást bérlem már most hozni akarja az embereket, hogy körbenézzenek. Tudom persze nekik ez üzlet, de picit olyan mint a filmekben amikor a papa az intenzíven haldoklik, a gyerekek meg ördögi vigyorral vitatkoznak az örökségen. Vazze’, még élek, nem mentem el.

Visa news, timing news I

I moved to the USA for a year when I was about 17. My mum completely freaked out when we told her it was going to happen. The flight was shortish, and the one thing I remember (of the flight) that I was semi-arguing with an American kid that I was looking for the toilet and he kept telling me where the bathroom was on the plane. Not that I’d wanted a shower – my English wasn’t too well suited for the American lingo.

I remember my thoughts of when I was sitting on the plane from Budapest to London in September 2007. The plane was about to take off and I said to myself “my life is about to take a 180 degrees turn”. As my NZ work visa has been now approved, it’s only a matter of time before life takes another many-degrees turn. I got the email when I was away at the girlfriend’s place – she wasn’t too happy about the news but I’ve been trying to be fair with everyone, her, work, friends – I’m attempting to keep important people in the loop.

I’ve informed work that I’m leaving, also organised the boxes and the pick-up date for the shipping company to take away stuff. My parents are inheriting my plants as I wouldn’t be allowed to take them (not to mention they’d die during the 40 days boat trip). I don’t have a ticket yet but the preliminary flight date is 27th October or a day on either side. But first things first: I need to buy a domain name for this blog.

Vízum, időzítés I

Amikor 17 voltam egy évre kiköltöztem az USA-ba. Amikor ennek a tényét közöltük anyámmal teljesen kikelt magából. Maga a repülés relatíve rövid volt (addigi leghosszabb repülésem), és meglehetősen eseménytelen is. Kb arra emlékszem, hogy a mellettem ülő amerikai srácot kérdeztem, hogy merre van a wc, miközben o arra próbált visszakérdezni, hogy a fürdőszobát keresem-e. (Amerikai angolban a toilet-et nem illik nevén említeni, bathroom van helyette, én viszont nem zuhanyozni akartam a gépen…) Akkortájt az angolom kb középfok felett lehetett, és az amerikai nyelvi fordulatokat egyáltalán nem ismertem.

Emlékszem, amikor Angliába költöztem és a gép Ferihegyről (akkor még olyan is volt…) felszálláshoz gurult, az járt a fejemben, hogy épp 180 fokos fordulatot készül venni az életem. Az új zélandi vízumomat nemrég adták meg, úgyhogy csak idő kérdése mielőtt egy újabb, “sokfokos” fordulatot vesznek a dolgok. Épp barátnőmnél voltam amikor megkaptam az emailt – nem volt boldog. Persze ez várható volt, annak ellenére, hogy próbáltam őt is, és mindenki mást is képben tartani.

A munkahelyen szóltam, hogy menni fogok, pedig hivatalosan nem kellett volna még – 1 hónapos felmondási idom van, és még nem egy hónapon belül indulok. A szülők megkapják a növényeimet, mind a hatot. Amellett, hogy növényeket nem lehet kiwiföldre bevinni, a 40 napos hajóutat nem élnék túl. Jegy még nincs, de nagyjából október 27, vagy előtte/utána egy nappal lesz az utazás. Addig is minden a maga sorrendjében: domain nevet kell regisztrálnom a blognak.

Tired of Life…?

So there’s the quote that “When a man is tired of London, he is tired of life”. Maybe I am. After all I’m Marvin’s [from THHGTG] proconsul on this planet Earth so don’t talk to me about life. That aside it’s one of the odd moments when I don’t feel like my life is a complete waste of time ahead of me.

When in 2007 I decided to leave Budapest for the UK, things were very different. I was unemployed, living w/ my parents who pretty much overloved (and -annoyed) me, I disliked the country, I didn’t have anything I personally felt responsible for (in terms of achievement) and I didn’t have much of a future plan. Then of course there was a female friend of mine that moved to the UK and in hopes that we’d get together I moved a year later. Funny thing is, I never told her about my hopes and by the time I ended up in the UK she was already gone to Spain or Malaysia or Japan or some other country. (She kept country-hopping for a while, I don’t recall the details any more). Life is a bit different now but not too much different.

Why do I want to leave London then? A few years ago, when I was very actively pondering on breaking up w/ my then-girlfriend, a good friend of mine suggested that I should use paper and pen to jot down a list of things I like and dislike about her and our relationship. The list came to be rather interesting. The dislike part was long and full of specifics, the like part was short and full of generic things (cute smile etc.) – I feel that my relationship with London is much the same. I’ve been here for 8-9 years (nine in the UK, eight in London) and I feel that if I haven’t yet started to feel at home in this city then it’s very unlikely that I ever would.

Likes Dislikes
Friends. Size of the city (indirectly affects some of the ones below).
Variety of jobs. Number of people (way too many).
River Thames. Commute times (way too long).
Some of the parks. Lack of sensible opening hours.
 Meetups. Lack of cafés with decent outdoor seating areas.
 Standardisation. * The Tube – It’s old, hot, crammed and shit. Oxford Circus by itself is a reason for dark thoughts.
The unions – Bane of every Londoner’s life. Mostly the RMT but the rest are equivalently evil.
London is dirty.

* standardisation: this is more of a UK thing than a London thing but I realised I came to like it quite a lot. See the brain tries to find links to what’s familiar to it in general until it learns the details – and the British are good at standardising stuff in terms of people knowing what to expect. Small things like classifying microwave ovens (Class E is 900W+, don’t need to search online for a manual to find out what you’re looking at in the kitchen), or making sure that road signage is consistent, where you can park, where you can’t park, all that stuff. At least in Central Europe, such standardisation is non-existent. I’ll be curious to see how much of it is around in NZ.

Note that most of the things above are super-superficial. They’re largely just excuses. Maybe I’m trying to escape from myself, maybe I’m bored. Matters not. I’ll be there wherever I go, there’s little escape from that. So I might as well try an adventure.

I was thinking though, now that the idea of not being here anymore is taking shape of sorts I start to wonder if there’s anything left in London that I really want to do. Visit the Parliament? Tea at the Ritz? Unsure. I still have a few weeks – I’m away to Hungary in most of September.

Meguntuk az életet…?

Van valami olyan mondás egy írótól talán, hogy aki megunta Londont, az megunta az életét. Vagy valami hasonló. Most az életről alkotott általános véleményembe ne menjünk bele így második post gyanánt mert akkor senki nem olvasna ezután, de Londonból valóban sokam lett.

Amikor 2007-ben eljöttem Budapestről, elég sok dolog volt más. Szülőkkel éltem, nem volt munkám, nem igazán volt pénzem, nem volt semmi olyan az életemben amit úgy éreztem h én értem volna el magamtól (a felső polcot leszámítva), és leginkább semmi konkrét tervem nem volt a jövővel kapcsolatban. Ellenben volt egy nagyon szimpatikus hölgy ismerősöm, aki kiköltözött Angliába, én pedig annak reményében, hogy köztünk lehetne valami, utánajöttem, egy évvel utána. Persze ezt akkor nem mondtam neki (hogy nekem terveim lettek volna vele), és mire én kijöttem, addigra ő mar másik országban lakott. Azóta változtak is dolgok, meg nem is.

Akkor miért is akarok továbblépni Londonból? Amikor pár éve az akkori barátnőmmel való szakításon gondolkoztam, egy kedves barátom javasolta, hogy írjam fel egy papírra, mik azok amiket kedvelek a csajjal kapcsolatban, és mik azok a dolgok amiket nem. A kedvelem rész igen felületes és rövid lett (szép a mosolya stb.). A nem kedvelem rész viszont viszonylag hosszú és precíz. Londonnal is így érzek. Persze alapvetően negatív hozzáállásom van sok dologhoz és az agy is jellemzően így működik, de akkor is…az igazság az, hogy ha kb 9 év után nem érzem magam otthon Londonban, akkor valószínűleg sosem fogom.

Kedvelem Nem Kedvelem
Barátok. Nagy a város (ez persze befolyásolja az alábbiak egy részét).
Munkalehetőségek sokasága. Határozottan túl sok az ember.
A Temze. Túl hosszú ingázás.
Egyes parkok. Barátságtalan/normálatlan nyitvatartási idők.
Meetupok. Nincs normális étterem/kávézóválaszték ahol ki lehet ülni (az időjárás sem kedvez ennek).
 Standardizáció.* A metró. Régi, koszos, tömött, stb. Oxford Circus állomás önmagában elég néhány igen sötét gondolat ébresztéséhez…
A szakszervezetek – aki lakott Londonban, vagy környéken, tudja miről beszélek.
London koszos.

* standardizáció: ez elsősorban egy brit dolog mintsem londoni, de azért megemlítem mert az évek során nagyon megkedveltem. Egyszerűen arról van szó, hogy az emberi agy szereti az ismerős dolgokat, és azokat keresi amíg meg nem tanulja másképp. A briteknél sok kis dolgot rendszeresítenek. Itt olyasmikre gondolok, mint pl minden mikrosütőn rajta van h milyen osztály, a C osztály az 700W, az E az 900W+ stb. Amikor Pesten voltam mostanság a neten kellett kikeressem az ősök mikrosütőjének a teljesítményét, mert nem volt ráírva rendesen sehol (grilles, úgyhogy 2500W-t ad le, de az a max, nem a mikró.); vagy olyasmik, mint a rendesen felfestett padkajelzések. Lehet tudni, hol lehet megállni, parkolni, stb, nem táblákat kell vadászni állandóan, amik a fene tudja hol vannak kihelyezve (és ellopva.) – kíváncsi leszek az ilyesmi rendszeresítés mennyire lesz meg a kiwiknél.

Mint mindenki láthatja a nyafik jó része szupernyafi, nem épp életbevágó problémák. Szóval vagy magam elől menekülök (biztos), vagy unatkozom (lehet). Persze mindegy, hogy hova menekülök magam elől, úgyis mindig ott leszek – a kaland kedvéért akár el is indulhatok.

Mostmár csak azon kell gondolkodjak, mi az ami kimaradt Londonból, és érdemes lenne. Parlamenti látogatás? Tea a Ritz-ben (vagy száz font…)? Még kitalálom. Van pár hetem.

I’ve just been told

Jul 28, 2016 5:30 AM

I’m sitting around staring out of my brains at half 5 in the morning – the brain that woke me up a bit too early is now only capable of being stared out of. I knew that I was going to get some sort of email this morning from one of the banks in Wellington – my first job application to NZ. A similar role as to what I’ve been doing recently (SQL Developer), just at the other end of the world.

Amusingly enough Scorpions’ Wind of Change is playing on my random playlist. I’ve been made an offer I cannot refuse, and there are no dead horse heads around. Or can I? Should I? It would be pointless I guess, as I’ve been meaning to make a move for a number of years now and I who knows how many more opportunities would present themselves again?

While I’m looking around, trying to get things in their virtual place – where will they go? Pack? Bin? Give it to someone? Ah someone. Clearly, moving to any other country will have a profound effect on my human relations. My otherwise small family lives in Hungary and I don’t see them much, though my parents will have very mixed feelings about this. When I initially presented the idea of moving the NZ/AUS about two or three years ago to them they were pretty freaked out that they’d never see me, it’s too far, and so on. I don’t really see this as being a real issue, because I can always visit and generally speaking I don’t think things should be considered that drastic. Then all the crap in continental Europe took place with the migrants and bombings and killings and stuff and now my parents actually want me gone – like literally they’ve become an active supporters of my plans. Go figure. Most of my friends live locally – this is the tougher cookie. I’ve always considered myself to be an introvert to a large extent, and though I have my life here, the majority of friends are at the stage of settling down and poking their kids or other halves.

At the moment there are 21 contacts in my phone’s main list. I initially typed up a numbered list here to say something about each person but then I realised that would be unfair to them, so more to the point, out of the 21, 1 is not an actual person, 5 are two and half couples with kids, 3 are definitely looking to move away from the UK, 1 doesn’t even live in the UK, at least 2 I never talk to and 1 doesn’t live in London so we meet like twice a year. Reality is, that most of the ones I feel close to are either in the family stages or are in a relationship that seems to be working out for them, which is all great but our friendships wither. Still, some of this feels like a massive breakup with 10-20 people at the same time rushing towards me. Somewhat annoyingly I also have a budding relationship in place, though I have been keeping her in the loop regarding my moving plans – I still think she’ll be unhappy about this; maybe the fact that our vision on having kids is vastly different will help.

Anyway, lots of paperwork ahead. Time for the morning tea. Gotta keep things British. For now.

Most szóltak

Reggel van, fél hat, jó korán keltem, bámulok is kifelé a fejemből szépen. Kaptam egy emailt – mondjuk vártam, hogy valami jönni fog mert így beszéltük meg, de itt a nagy hír: egyetlen leadott jelentkezésemre egy wellingtoni bankhoz pozitív visszajelzés érkezett, felvettek. A munka nagyjából ugyan az lesz amit most csinálok (adatbázis-fejlesztés [SQL]), csak a világ másik végén.

Picit szórakoztatóan a winamp épp a Scorpions “Wind of change” c. számát választotta ma reggelre. Ugye ez egy olyasmi ajánlat amit nem lehet visszautasítani, pedig levágott lófejek sincsenek körülöttem. Nem is hiszem h vissza kellene – kb. két éve tervezem a távozást innen, aki olvasta a régi angliás blogomat, már ott is feszegettem a témát egy jó ideje (hivatalosan mióta meglett a brit állampolgárság, 2014 decembere, egyébként már azt megelőzően legalább fél évvel bennem volt a dolog hogy kiwiföld lehetne az új útirány.). Szóval a lényeg, hogy nincs sok okom nem élni a lehetőséggel.

Közben nézelődöm körbe, minek hova kellene kerülnie, szemétbe, dobozba, ismerőshöz…apropó ismerősök, persze egy ekkora költözés nagy hatással lesz az ismerősi kapcsolataimra, lehet mindent újraépíteni majd. A család mondjuk Magyarországon él, és nem túl nagy. Amikor talán két éve bedobtam nekik először az ötletet, hogy Ausztráliába vagy a kiwikhez költöznék persze nem voltak boldogok, de az elmúlt egy év európai eseményei után már inkább úgy vannak vele, h menjek a búsba, mert ott jobb. Látogatni azért még tudok majd.
Az ismerőseim/barátaim jó része helyi lakos, ez az én esetemben Londont jelenti, mert itt (ott?) élek 8-9 éve. Ez már picit nehezebb lesz – bár mindég is introvertnek tartottam magam, azért elég szociális lény vagyok. Ezzel együtt viszont az ismerősök nem kis része letelepedő stádiumban van: a telefonomban van 21 kontakt. Ebből egy nem is ember, 5 pedig két és fél pár, gyerekekkel, legalább kettővel nem is tartom a kapcsolatot, egy nem Londonban él, hanem vidéken. A kellemetlen valóság az, hogy mivel koromhoz képest nem tartok sehol a letelepedés-projekttel (nem is akarok, igazából), ezért nem vagyok egy hullámhosszon már a saját barátaimmal. Ettől függetlenül egyszerre 10-20 emberrel “szakítani” pojén lesz. Emellett van egy kezdődő kapcsolatom is, az sem fogja jól viselni a helyzetet, annak ellenére, hogy elég őszinte vagyok/voltam vele azzal kapcsolatban, hogy menni szeretnék, ha összejönne, és tudta azt is h munkát keresek. Tudok élni, nah.

Addig is még sok a papírmunka. Reggeli tea következik. Legyünk angolosak elvégre.